2018. okt. 11.

Anyatejes Világnap alkalmából szűrő- és tanácsadó napot tartottak a Szent Kristóf Szakrendelőben szeptember 29-én. Az esemény védnökei Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester voltak.

Kóti Tamás a Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatója a kormány családpolitikájának pozitív eredményeként értékelte, hogy a kerületben mind több gyermek születik. Jó hírnek tartja azt is, hogy az újbudai csecsemők 92 százaléka féléves koráig kap anyatejet, míg korábban mindössze a babák fele jutott 6 hónapos koráig anyatejhez. A változásban fontos szerepük volt az újbudai védőnői szolgálat munkatársainak - véli.

– Életünk egyetlen értelme a gyermek - kezdte beszédét Márait Sándor szavaival Simicskó István országgyűlési képviselő, majd örömének adott hangot, hogy Újbudán javultak az anyatejes táplálás statisztikái, miközben Magyarországon még mindig évente 3 millió doboz csecsemőtápszer fogy. - Örvendetes lenne, ha minden újszülött, legalább féléves koráig kizárólag anyatejet fogyaszthatna. A legfontosabb azonban, hogy szeretetben nőjön fel a gyermek - fogalmazott a kormánybiztos, majd arra kérte a szülőket, orvosokat, ápolókat, védőnőket, hogy tegyenek meg mindent a jövő nemzedékéért. A politikusok, köztük az önkormányzat munkatársai is azon dolgoznak, hogy a családok helyzete még javuljon. - Ha nem támogatjuk a családokat, elvész a nemzet, elvész az ország - mondta a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos.

Király Nóra alpolgármester büszke arra, hogy „Újbuda egy igazi családbarát kerület”, amely „mindent megtesz azért, hogy az itt élő családokat minél inkább megbecsülje, tisztelje; az önkormányzat ezt anyagi juttatásokkal is igyekszik kifejezni. Elmondta: a három éve bevezetett babacsomagot minden itt élő újszülött családja megkapja, egy újbudai játszótéren pedig már két éve létezik olyan baba-mama pad, ahol az etetés és a pelenkázás is kényelmesebb.

Az idei program újdonságaként nemcsak urológus, hanem nefrológus is segítette a szülőket abban, hogy „száraz éjszakák és derűs nappalok” tegyék könnyebbé a családok életét. Az érdeklődők hasznos termékeket, szolgáltatást, mozgásformát ismerhettek meg, részt vehettek képességfejlesztő bemutatón, tanácsot kaphattak a gyermekbaleseteket megelőzésével kapcsolatban. Ezen kívül volt gasztroenterológiai szaktanácsadás, fogászati, bőrgyógyászati, mozgásszervi, szemészeti szűrővizsgálat, a védőnői szolgálat pedig a helyes anyatejes táplálásban segítette az édesanyáknak.

(forrás: ujbuda.hu)