2018. okt. 25.

Újbuda Önkormányzata évszakonként más-más akcióval kedvez a kerületieknek, akiknek tavasszal muskátli osztást, ősszel burgonyavásárt, télen fenyőfavásárt tart. Legutóbb október 20-án jutányosan, 300 forint/10 kg áron juthattak krumplihoz a kerületi lakcímkártyával rendelkezők. Az önkormányzat következő akciójával a karácsonyi készülődésben segít a családoknak, ezért december közepén fenyővásárral várja a szociálisan rászorulókat.

A hagyományosnak mondható őszi burgonyavásárt október 20-án tartották Újbudán; az arra jogosultak, hat helyszínen, az Albertfalvi, a Gazdagréti és az Őrmezei piacnál, valamint a Fehérvári út és Dombóvári út sarkán, az Edömér utcában és a Bikás parkban vehették át a krumpliszsákokat. Az érdeklődés idén is nagy volt, összesen 72 tonna burgonya fogyott el. A krumpli Újbuda testvérvárosából, Kézdiszentlélekről érkezett; az önkormányzat kistermelőktől rendelte a télálló fajtát, amivel a lakosságot is segítette és a termelői piac fejlődését is támogatta.

Az eseményen az önkormányzati képviselők is aktívan részt vettek, Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő több helyszínen is segített a zsákok kiosztásában. – A város vezetésének fontos feladata, hogy minden szempontból segítse a lakosságot, akár egy ilyen akció megszervezésében is. Az önkormányzat nagy tételben, olcsóbban szerzi be az árut, ráadásul a szezonális vásároknak rendkívül nagy közösségépítő erejük van, aminek értéke pedig nem mérhető pénzben – fogalmazott a kormánybiztos.

A következő akció december közepén várható, amikor az év közben is támogatásban részesülő családok és egyedülállók élhetnek a kedvezményes fenyőfavásárlás lehetőségével. A lehetőségről külön tájékoztatást kapnak az érintettek. A Vicus Alapítvány által szervezett akcióban átlagosan 1500 család szerezheti be az ünnepi fát 500 forintos egységáron.

(forrás: ujbuda.hu)