2019. máj. 03.

Az újbudai Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont adott otthont áprilisban az 586 140 euró (184,6 millió forint) összdíjazású Hungarian Open salakpályás férfi tenisztornának.

Méltán lehetünk büszkék arra, hogy a sportág egyik legrangosabb nemzetközileg is elismert eseménye kerületünkben talált helyet magának. Így a tenisz iránt rajongók helyben kísérhették nyomon a történéseket, a fiatal tehetségek számára pedig további inspirációt jelenthetett a találkozás a sportág nagyjaival – fogalmazott Simicskó István országgyűlési képviselő, aki látogatása során kitért arra is, hogy a kerület évek óta kiemelt figyelmet fordít a versenysportok iránt.

A Hungarian Open döntőjét a világranglistán 55. helyezett olasz Matteo Berrettini nyerte, miután három szettben legyőzte a szerb Filip Krajinovicot. A győztes hat ászt szervált az 1 óra 48 perces mérkőzésen. Mindkét játékos másodszor játszhatott döntőt ATP-tornán: az olasz teniszező másodszor győzött, a selejtezőből indult Krajinovic (105.) viszont másodszor veszített. A párosok versenyét a harmadik helyen kiemelt brit Neal Skupski–Ken Skupski páros nyerte két szettben a holland Wesley Koolhof és az új-zélandi Marcus Daniell kettősével szemben. A brit testvérpár – amely az első körben a szabadkártyás Valkusz Mátét és a szerb Nenad Zimonjicot búcsúztatta – idei harmadik döntőjében megszerezte karrierje második tornagyőzelmét. A Hungarian Open tornán öt magyar teniszező vett részt.

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) tájékoztatása szerint a világranglistán 319. Valkusz Máté első ATP-főtáblás mérkőzését játszhatta, míg Piros Zsombor (370.) idén a selejtezőbe kapott szabadkártyát. Balázs Attila (262.) az egyéni főtáblás küzdelmekben, Nagy Péter és Borsos Gábor a párosok között indult.

A mezőnyben képviseltette magát a korábbi Australian Open-döntős ciprusi Markosz Bagdatisz, a kétszeres ATP-tornagyőztes és Davis Kupa-győztes horvát Borna Coric (13.), a címvédő olasz Marco Cecchinato (16.), a georgiai Nikoloz Baszilasvili (17.) és Györe László (Laslo Djere, 32.), a szerb színekben versenyző vajdasági magyar játékos is.

A legerősebb induló a horvát Marin Cilic, a világranglista 11. helyezettje, a 2014-es US Open bajnoka, a 2017-es wimbledoni torna és 2018-as Australian Open döntőse volt.

(forrás: sport.ujbuda.hu)