E-Sport Akadémiát avattak a Honvédnál

A számítógépes játékokkal, a szimulátorokkal és a dróntechnikával párhuzamosan a sport digitalizálódása robbanásszerűen fejlődik, és a világ számos részein egyre nagyobb tömegeket vonz a versenyszerű videojáték, vagyis az e-sport. A Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) az elsők között csatlakozott azokhoz a hazai klubokhoz, melyek külön szakosztályt hoztak létre az e-sport kedvelőinek.

A Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia termének január 30-ai, keddi átadásán dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, az egyesület elnöke mondott beszédet. A tárcavezető az eseményen kiemelte: sok vita és előkészítés előzte meg az e-sport bevezetését az egyesületi programba, ám mindenképpen támogatják az ötletet. „A kiberháborúk korát éljük. Azok a fiatalok, akik ennyire otthonosan mozognak a kibertérben, más területen is segítségünkre lehetnek a későbbiekben” – mutatott dr. Simicskó István, hozzátéve: az, hogy az e-sportolók a BHSE keretein belül készülhetnek, bizonyos kötelezettségekkel is jár, hiszen arra is ösztönzik őket, hogy kilépjenek a virtuális térből, és kihasználják az egyesület nyújtotta egyéb lehetőségeket: a mentális felkészülést a BHSE által nyújtott, kiváló szakemberek által irányított fizikai tréninggel egészítsék ki.

„Szeretnénk a fiatalokat formálni, a jóra nevelni, ehhez pedig a jellemüket, a lelküket és a fizikumukat is pallérozni kell” - jelentette ki a honvédelmi miniszter, hozzátéve: nem a BHSE az első a nagy egyesületek közül, amely létrehozza a maga e-sport részlegét, hiszen ezt megelőzően az MTK-nál és a DVTK-nál is alakult ilyen szakosztály. 

Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára hangsúlyozta: az egész világban rendkívül népszerű az e-sport. „Az egyes versenyeken stadionokat töltenek meg a nézők, éppen ezért örülök, hogy a Honvéd felismerte az ebben rejlő lehetőséget és elkezdtek foglalkozni ezzel az ágazattal is. A családoknak biztonságot ad, hogy el tudják engedni e-sportolni a gyerekeiket” - mondta az államtitkár. Hozzátette: március elsején, a BOK Sportcsarnokban megrendezik a magyarországi e-sport első nemzetközi eseményét.

A sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitón Gergely István, a Budapesti Honvéd Sportegyesület  ügyvezető elnöke úgy fogalmazott: néhány éve egy e-sport akadémia létrehozása nagyon távoli gondolatnak tűnt, de mostanra megérett az idő arra, hogy egy nagy múltú sportegyesület keretein belül is legyen létjogosultsága egy ilyen intézménynek. „Az a célunk, hogy az eddig otthon játszó fiataloknak mi, korábbi vagy jelenlegi élsportolók át tudjuk adni azt a tudást, amit a mentális és a fizikai felkészítésről magunkba szívtunk karrierünk alatt” – mondta, hozzátéve: az e-sportban egy-egy verseny alkalmával nyolc-tíz órán keresztül kell koncentrálniuk a játékosoknak, ehhez pedig tökéletes felkészültség szükséges.



(forrás:honvedelem.hu)

 



Vissza a hírekhez