Újbuda

Irány a Hadtörténeti Múzeum


Több mint ötszáz kerületi diák látogatott a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba az elmúlt hónapokban. A tárlatlátogatásra valamennyi kerületi iskola tanulói meghívást kaptak; a tanév végéig közel ezerötszáz gyermek tekintheti meg a kiállítást.

Olvasson tovább!

Egyházi vezetők újévi találkozója


Az előző évekhez hasonlóan idén is összegyűltek a kerületi egyházi vezetők azzal a céllal, hogy átbeszéljék terveiket, ápolják és építsék egyházi kapcsolataikat. Minden közösség alapja lelki értelemben a történelmi egyházakon nyugszik, minden civilizáció, minden kisebb és nagyobb közösség a hitre épül. Hit nélkül nem sokat ér a lelki lét. Akkor tudunk nagy célokat megfogalmazni és elérni, ha hiszünk és ebben nagyon nagy segítségünkre vannak az egyházi vezetők.

Olvasson tovább!

Isten éltesse a nyugállományú katonákat


Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére terjedt el az a szokás, hogy a szép kort megélő, kerek születésnapos nyugállományú katonákat ünnepélyes keretek között személyesen köszöntik fel Újbudán. Január elején Horváth Tamás alezredest 80., Tokodi István őrnagyot 85. születésnapja alkalmából köszöntötték.

Olvasson tovább!

Újévi koccintás Újbudán


A Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeinek minikoncertjével kezdődött a pedagógusok újévi köszöntése az önkormányzat dísztermében. A kerületben végzett pedagógiai munka színvonala rendkívül magas, melyet a kerületi tanulók eredményei rendszeresen alátámasztanak.

Olvasson tovább!

Ünnepre hangolva


A karácsony mindig a feltöltődés időszaka, aztán hogy ez elegendő-e az év többi szakára, attól is függ, mennyi energiát veszítünk el menet közben a küzdelmeinkben, és mennyire kapunk sebeket a szívünkbe. De ha megfelelően feltöltődünk, akkor reméljük, hogy a következő karácsonyig kibírjuk.

Olvasson tovább!
1     2     3     4     5     6     7     8     9     10     11     12     13     14     15     16     17     18     19     20     21     22     23     24     25     26     27     28     29     30     31     32     33     34     35     36     37     38     39     40     41     42     43     44     45     46     47     48     49     50     51