A Kadét Tábor Nyári Expedíciójának diákjait köszöntötte Dr. Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a tábor fővédnöke Törökmezőn.
Környezettudatos nevelés, élmény orientált foglalkozás, természetjárás, sportolás, vetélkedés, közösségépítés, hazafias és honvédelmi nevelés, tájékozódási képességek erősítése, erdei ismeretek gyarapítása, felelős kutyatartás elsajátítása… mind-mind része és élménye az egy héten át tartó kalandnak. A gyermekek számára a kadét tábor a nyár egyik legfontosabb programja, miközben a szülők kérése a táborvezetők felé annyi volt: lehetőleg számukra is legyen egy hasonló tábor….
“Roppant fontos a vakáció értelmes, hasznos és élményekben gazdag eltöltése” – mondta a tábor megnyitóján Dr. Simicskó István. A HS elnöke -Márai Sándort idézve- köszöntőjében arról is szólt: hogy a versenyek, vetélkedők izgalmain túl életünk egyik legnagyobb utazása önmagunk megismerése. “Ráébredtek mi mindenre vagytok képesek, sőt társaitok között számos új ismeretet szerezve, megerősödve térhettek majd haza,” – biztatta a HS elnöke a táborlakókat.
Dr. Simicskó István arról is szólt, hogy e szép környezetben a Börzsöny lábainál, a Dunakanyarban is könnyen átérezhetjük, szülőföld csak egy van, mely semmivel nem pótolható kincs, érték. Ennek okán is érdemes minél inkább szellemi, fizikai képességeink építeni, erősíteni, hogy hazánk, tágabb otthonunk értékeit biztosan őrizzük, sőt gyarapítsuk.
Heinczinger Balázs Nagymaros polgármestere ugyancsak köszöntötte a diákokat és örömének adott hangot, hogy az előttünk álló napokban a gyerekek nem a képernyők előtt, hanem e gyönyörű környezetben fedezik fel a világot. A település polgármestere arról is szólt, hogy a járványt követően számos egészségügyi intézkedést tettek azért, hogy a lehető legbiztonságosabbak legyenek a közösségi programok.
A rendezvényt és a diákokat a megnyitón Dr. Nébald György a Honvédelmi Sportszövetség alelnöke és Nagy László a Magyar Budo Szövetség elnöke is megtisztelte. Törökmezőn a Kadét Tábor Nyári Expedíciója az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium szervezésében Majoros József pedagógus irányításával 2021. június 28-án, vette kezdetét.
A táborban a legmagasabb szintű járványügyi protokoll került bevezetésre. Az általános higiéniai szabályok betartása mellett korszerű technológiával, speciális bevonattal kezeltek minden olyan felületet ahol a gyerekek érintkeznek. Mindezeken túl vírus szűrő légtisztító készülékek valamint biztonsági lázmérők és felismerő kapuk védik a táborba érkező gyerekeket.
(forrás: honvedelmisport.hu)