Hősök napi rendezvényt tartottak a hagyományoknak megfelelően szerdán a fonyódligeti Erzsébet-táborban. A zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborban a nyár folyamán összesen harmincezer gyerek pihenhet, akiknek a tartalmas időtöltését kiváló pedagógusok segítik. A Honvédelmi Sportszövetség küldetése a szülőföld szeretetének erősítése a gyermekekben, akik akár olyan hivatást is megszerethetnek a bemutatók eredményeként, amelyen keresztül később a legtöbbet tehetik a hazáért.
Az ország jövőjét a gyermekek jelentik, ezért a nevelésük nagy felelősség, és a nyári vakáció kiváló lehetőség, hogy a pihenés mellett tartalmas szórakozást, sportolást biztosítsanak számukra, az egyre jobban fejlődő Erzsébet-táborok pedig megfelelő helyszínt nyújtanak ehhez.
A fonyódligeti Erzsébet-táborban az állami forrásból finanszírozott fejlesztés révén idénre megújultak a tábor közösségi terei, központi épülete, a táborozók elhelyezésére szolgáló faépületek helyén speciális, télen-nyáron használható, az időjárás viszontagságainak is ellenálló acélvázas, tűzálló sátrak épültek, a sportolásra szolgáló területen strandröplabda- és egyebek mellett strandfocipályát hoztak létre.
Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a 800 férőhelyes fonyódligeti létesítmény idén augusztusban nyitotta meg újra a kapuit egy 4,8 milliárd forintos felújítás után. „Az Erzsébet-táborokban, az osztálykirándulások, az Erzsébet-karácsony és a családi hétvégék alkalmával idén több mint százötvenezer gyermeknek tudnak valamilyen programlehetőséget nyújtani, a táborhelyek növekedésével ez a szám a következő években az évi kétszázezret is elérheti” – közölte Hornyák Tibor.
(forrás: magyarhirlap.hu)