2021. nov. 04.
Arc

A balliberálisok nem szeretik a sportot, legalábbis erre utal az, hogy Dobrev Klára (DK) az előválasztási kampányban többször is kijelentette: megkurtítják az erre szánt pénzt. Újbuda balliberális vezetése már be is mutatta, mire lehet számítani a továbbiakban: a korábbi vezetés által a gyermek- és klubsportra biztosított támogatást lenullázták, ugyanakkor a megbotránkoztató és obszcén plakátokat is bemutató, valaha amúgy szebb időket is megélt ARC plakátkiállítást milliókkal támogatták. Vagyis pénz még csak lenne, de a balliberális vezetés számára más a prioritás.

A családok által is kedvelt fővárosi Bikás parkban, az ARC kiállítás keretében bemutatott óriásplakátokon a kormányellenes politikai üzeneteken túl – egyebek mellett – az LMBTQ-propaganda, illetve a vallási és nemzeti jelképek kigúnyolása is megjelent. A kiállítás tavaly költözött Újbudára. Bakos Gábor, az egyik alapító-szervező akkor azt nyilatkozta a kerületi újságban, hogy nem csak szép helyszínt kaptak a Bikás parkban, de Újbuda önkormányzata lett a fő támogatójuk. Csernus László, a Fidesz XI. kerületi frakcióvezetője egy interjúban emlékeztetett, hogy a gazdasági bizottság balliberális többsége 2020-ban több mint 30 millió forint közterület-használati díjat engedett el az ARC kiállítás javára. Akkor csupán 209 ezer forintot kellett befizetniük a kerületnek.

„Újbuda nem befogadta, hanem kifejezetten a kerületbe hívta ezt a rangos eseményt. Ez a magyar valóság” – ezt már az idei kiállítás megnyitóján hangoztatta László Imre DK-s polgármester. Most a rendezvény közterület-használati díja 17 120 000 forint lett volna, de az önkormányzat gazdasági bizottságának szeptember 1-jei rendkívüli ülésén, a balliberálisok többségi döntésével ezt elengedték, és díjmentesen – vagyis jelképes összegért, egy forint/négyzetméter költségért – bocsátották a területet a kiállítók rendelkezésére.

Hiába várják a működésükhöz szükséges támogatást a kerületi sportklubok és egyesületek, amelyekbe számos utánpótláskorú gyermek és fiatal is jár edzeni, nem kapnak egy fillért sem. Hiába a szülők és nagyszülők felháborodása, a sportegyesületek segélykiáltása, a gyermekek érzelmi, erkölcsi fejlődését akár károsan is érintő, felnőtteknek szóló politikai célok szolgálata fontosabb, mint a kerületi fiatalok egészsége.

A kiemelt kerületi sportegyesületek 2019-ben, még az előző, kormánypárti városvezetés által biztosított 100 millió forintos támogatását 2020-tól teljesen elvették. Az egyéb kerületi sportszervezetek támogatása 2019-ben még 90 millió forint volt, ezt 2020-ban 50 millióra csökkentették, majd 2021-ben ezt is megszüntették. A baloldal által mantrázott „kormányzati megszorítások” ellenére is megnövekedett a kerület költségvetése, de a sportra nem fordítanak, ugyanakkor az obszcén és érzékenyítő tartalmakat közterületen propagáló ARC kiállításra 2020-ban 30 millió forintos területhasználat térítésmentes átengedése mellett 10 milliós támogatást biztosítottak. 2021-ben pedig ugyanezen okból közel 20 milliós területhasználati díjtól esett el az önkormányzat.

(Forrás: vasarnap.hu)