A Honvédelmi Sportszövetségnek a 2017-es indulása óta ma már több mint 500 tagszervezete van, ezáltal 200.000 főt képes elérni. A honvédelmi táboroknak és képzéseknek köszönhetően mára 135 iskola vesz részt a kadétképzésben. A kadétképzés célja, hogy fiataljainkat felvértezzük olyan képességekkel, kompetenciákkal, hogy az élet számos küzdelmében helyt tudjanak állni.
A Honvédelmi Minisztériummal és a Magyar Honvédséggel közösen létrehozott Honvéd Kadét Kupa versenysorozatban több mint ezer diák vett részt. A kihívások és kockázatok évszázadában fontos, hogy a jövőben is legyenek hazájuk iránt elkötelezett és annak megvédésére kész katonák.
Köszönjük az instruktoroknak, a kadétoknak a részvételt, és gratulálunk az elért eredményekhez. Kis Ákossal adhattuk át a legjobb kadétok és a legeredményesebb csapatoknak az összesen 3,5 millió forint értékű díjakat.