2018. már. 29.

Újbuda Önkormányzata Tavaszváró Pikniket tartott a Bikás parkban március 24-én. A hideg idő ellenére sokan voltak kíváncsiak a fellépőkre, a finom ízekre valamit a gyerekeknek és családoknak szóló programokra.

Sokan válaszoltak helyesen az Újbuda kvízjáték helytörténeti kérdéseire, még többen vettek részt a pecsétgyűjtő játékban a Bikás parki Tavaszváró Pikniken. Értékes ajándékokat, sporteszközöket, rollereket és kerékpárokat vihettek haza.

A színpadon sok helyi előadóművész lépett fel, elsőként a Csipet Csapat együttes szerzett örömet a gyerekeknek, majd a Karinthy Színház művészei szórakoztattak. A kerületi kötődésű Fele Királyság zenekar virtuóz muzsikája már nemcsak a gyermekekhez szólt. Bár délutánra sem lett jobb az idő, Freddie koncertjére rengeteg rajongó érkezett, a Budapest Voices acapella együttes pedig a legnagyobb hazai slágereket adta elő. A Bikás parki fergeteges buli végül Charlie-nak volt köszönhető, akivel együtt énekelte a közönség a jól ismert dalokat.

A Tavaszváró Pikniken rengeteg játék, kézműves foglalkozás várta gyerekeket és szüleiket, a szervezők igyekeztek a közelgő ünneppel, a húsvéttal kapcsolatos szórakoztató programokat hozni az eseményre. Volt tojáskeresés, tojásgurítás, tojásfutam, sőt még tojáscurling is, és lehetett sonkát dobálni is. Lázár chef igazi húsvéti ízekkel, a legfinomabb húsvéti étkekkel örvendeztette meg a tavaszvárókat.

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár is rendszeres vendége a Bikás parki rendezvényeknek. Idén is több sátorral és katonai járművel érkeztek, amelyekbe a gyermekek beülhettek, felmászhattak rá, illetve megismerhették a katonák életét, fegyvereit.

(forrás:ujbuda.hu)