Az volt a célunk, hogy ünnepi hangulatot varázsoljuk a kórházi körülmények közé, és egy kis szeretetet, törődést, odafigyelést csempésszünk be minden gyermeknek, aki otthonától távol kénytelen tölteni ezt az időszakot. A Mikulás napja mindig az örömről, a meglepetésekről és a szeretetről szól, és nem csupán a gyermekek, hanem a felnőttek számára is fontos esemény. A KDNP Szent Miklós püspök nyomdokain járva elkötelezett a rászorulók támogatása mellett, és képviselői különösen fontosnak tartják, hogy azok a gyerekek, akik kórházban töltik az ünnepeket, szintén megkapják a Mikulás ajándékait. Szívből jövő jókívánságokkal köszöntöttük a kis betegeket, és a szülőknek is támogatást, biztatást kívántunk adni a nehéz időszakban, hogy a Mikulás varázslata a kórház falai között is megélhető legyen. Fontos, hogy a kórházban fekvő gyermekek és családjaik ebben az időszakban is érezzék a közösség figyelmét és törődését. A Mikulás napján végzett apró, de annál nagyobb hatású gesztusok erősítik az emberek összetartását, és segítenek abban, hogy a nehéz pillanatokban is megélhessék az ünnepi hangulatot. A kórház dolgozói is megerősítették számukra, hogy a látogatás nemcsak a gyerekek számára volt felejthetetlen élmény, hanem nekik is erőt adott ahhoz, hogy folytassák a mindennapi munkájukat. Minden kis mosoly és örömteli pillanat, amelyet sikerült a gyermekek arcára varázsolnunk, igazi ajándék, a számunkra is. Úgy vélem a meglepetés nemcsak örömet jelentett a gyermekek számára, hanem példát is mutatott, hogyan érdemes az ünnepeket közösen megélni. Fontosnak tartom, hogy az országgyűlési képviselők a helyi közösségekben való aktív részvételük mellett apróbb gesztusokkal segítséget nyújtsanak azoknak, akik valamilyen nehéz helyzetben vannak.
Forrás: kdnp.hu