Idős honfitársaink áldozatos életútja mindannyiunk számára tiszteletet és megbecsülést jelent. A Fidesz-KDNP ezért 15 esztendővel ezelőtt ígéretet tett arra, hogy megóvja a nyugdíjasok életminőségét. Ez idő alatt sikerült megvédeni, sőt emelni a nyugdíjak reálértékét és visszaadni a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat. Novemberben átlagosan 47.200 forint visszamenőleg biztosított inflációkövető emelés érkezik majd a nyugdíjjal együtt, ezt követően pedig már a magasabb összeget kapják havonta az érintettek. A kormány családközpontú politikájának az élelmiszer-, valamint a rezsiár megfékezését célzó intézkedései kiemelt jelentőséggel bírnak az idős emberek életében. Időről időre pedig további, eseti támogatások is segítik őket. Az idei esztendőben 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványokat kapnak a nyugdíjasok, melyek kézbesítése már zajlik.
Az idős emberek megbecsülése az egymásra való odafigyeléssel kezdődik. A KDNP a mindennapi élet kihívásai során is a nyugdíjasok mellett áll. Legutóbb egy törvénymódosító javaslatom nyomán sikerült a négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben biztosítani legalább egy, pénztáros által működtetett kassza folyamatos rendelkezésre állását. Ez sokak számára jelent könnyebbséget a vásárlások során.
Ahogy eddig, úgy a jövőben is kiemelten figyelünk nyugdíjas honfitársainkra.
Mi, kereszténydemokraták hisszük, hogy az emberközpontúság az idősügyben is elsődleges.
Dr. Simicskó István
a KDNP frakcióvezetője