2018. feb. 19.

Jelentős fejlesztés előtt áll a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház. Már idén 3,7 milliárd forintot, hosszú távon pedig további 5 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre az intézmény. Új CT-t, MRI-t és az érrendszer állapotát vizsgáló DSA készüléket is beszerez az intézmény. Emellett a műtéti, az aneszteziológiai és intenzív terápiás ellátás teljes eszközparkját is lecserélik, több ultrahangkészüléket, endoszkópokat, valamint szülőágyak, intenzív ágyakat, inkubátorokat, diagnosztikai és terápiás eszközöket, többek között EKG-t, EEG-t, CTG-t vásárolhatnak.

Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára emlékeztetett: az Egészséges Budapest Program keretében három centrumkórház jön létre, az egyetlen zöldmezős beruházás Dél-Budán, a Szent Imre-kórház szakmai bázisán lesz. Hozzátette, hogy a kormány tervei szerint a következő 8-10 évben 700 milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztés valósul meg a központi régióban nemzeti forrásból. Az államtitkár kitért arra is, hogy egyre kevesebb orvos hagyja el az országot, a számuk már csak harmada a 2010-ben elvándoroltaknak. Ezzel párhuzamosan csökkent a várólistákon szereplők száma is, ma - 2010-hez képest - csupán harmadannyian várakoznak beavatkozásokra.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottsága elnökének szavai szerint a kórházban megvalósuló fejlesztéseknek nemcsak a XI. és a XXII. kerület mintegy 200 ezer polgára, de a körülbelül egymilliós agglomeráció is haszonélvezője lesz. Hozzátette, hogy a zöldmezős beruházás keretében megvalósuló dél-budai kórház a 21. századi modern magyar egészségügy korszakos védjegyévé válhat. Kitért arra is, hogy a tervek szerint újra megnyitják a XIX. században a mai Szent Imre Kórház területén üzemelő Erzsébet Gyógyfürdőt.

Bedros J. Róbert, a Szent Imre-kórház főigazgatója, a centrumkórház építéséért felelős miniszterelnöki megbízott arról beszélt, hogy az új, ezerágyas dél-budai intézmény 1,2 millió ember ellátásáért lesz felelős Budapesten, illetve Pest megyében. Többek között nővérszállóval, 60-60 férőhelyes, a dolgozók gyermekeit gondozó bölcsődével és óvodával, saját mentőállomással és helikopterleszálló bázissal rendelkezik majd az intézmény, amely a tervek szerint öt év múlva nyílik meg - mondta a kórházvezető.