Hivatalosan is átadták a közelmúltban megújult Újbudai Nyitnikék Óvodát. A kerület vezetésének feladata, hogy a gyerekeknek átadott tudást a gyakorlatban is elérhetővé tegye, példát mutasson a környezettudatos gondolkodásban. A mostani beruházás ezért nem csak energetikai, hanem nevelési, oktatási célzatú fejlesztés is, amelynek legfőbb haszonélvezői remélhetőleg maguk is továbbadják ezt a gondolatot.
A szalagátvágás után az óvodások ünnepi műsora következett, a kicsik Sün Balázs meséjét mutatták be a közönségnek. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntőjében hangsúlyozta, Újbuda kiemelten fontosnak tartja a köznevelési intézmények, így az óvodák korszerűsítését, fejlesztését. "A legnagyobb kincs a gyermek, ráadásul ők formálják majd a jövőt is, ezért időben el kell kezdeni a környezettudatosságra való nevelésüket mind elméleti, mind gyakorlati síkon" - szerinte. A politikus kitért arra is, hogy a közelmúltban négy óvoda energetikai korszerűsítése is befejeződött, a munkákat KEHOP forrásból finanszírozták.
Az országgyűlési képviselő beszéde után Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte az eseményen résztvevőket. A beruházásokkal kapcsolatosan úgy fogalmazott, a korszerűsítés által megspórolt összeget az óvodák nevelési vagy kényelmi fejlesztéseire fordítják a jövőben.
- Az Újbudai Nyitnikék Óvoda 2016-ban nyerte el a Zöld óvoda címet - mesélte Karkus Mihályné, az intézmény vezetője. Hozzátette: a környezetbarát létesítményben a gyermekek már kiskorban elsajátíthatják az egész életen át tartó tanulás képességét, valamint az épületnek és a nevelőknek köszönhetően megértik a környezettudatosság fontosságát.
(forrás:ujbuda.hu)