Célunk, hogy cselekvő, ha kell, a honfitársainkért áldozatra kész közösségek épüljenek, az összefogásra szükség lehet a mindennapokban, de a bajban, például árvízi védekezés során is.
A hazafias nevelés támaszai lehetnek a honvédelmi sportközpontok. A falak már állnak, a többi rajtunk múlik – fogalmazott a KDNP frakcióvezetője.
Sokan biztonságosnak és kereszténynek szeretnénk Európát megtartani, miközben kibertérben zajló küzdelemmel, világjárvánnyal, természeti katasztrófákkal, migrációs hullámokkal, külső és belső politikai nyomással szembesülünk, ezért különösen fontos a hazafias gondolkodás – erről is beszélt lapunknak Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP frakcióvezetője.
Milyen szerepe van a Honvédelmi Sportszövetségnek a hazafias gondolkodás terjesztésében, erősítésében?
Magyarország biztonsága három pilléren alapszik. A Magyar Honvédség képességén és szellemiségén, a NATO szövetségi rendszerén és az állampolgárok hazafias elkötelezettségén. A legtöbb honfitársunk az utóbbi területen segíthet hazaszeretetével, és hazánk iránt érzett tevékeny törődéssel. A Honvédelmi Sportszövetség létrehozásának célja is a harmadik pillér, a társadalom és a honvédelem kapcsolatának megerősítése volt. Úgy vélem, erre különösen nagy szükség van, miután hazánkban felnőtt egy nemzedék úgy, hogy sorkatonai szolgálat hiányában a honvédséggel közvetlen kapcsolatot talán nem is szerzett.
Honvédelmi miniszterségének idején többek között a tartalékos rendszer kiépítését, a Honvéd Kadét Programot, a Sportszázadot, a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programot és magát a Honvédelmi Sportszövetséget is útjára indította. Milyen tevékenységet végez a sportszövetség?
A szervezet által szervezett programok, rendezvények, honvédelmi táborok népszerűsítik a honvédelem ügyét, kiemelten a honvédelmi sportokat, és a diákok számára élményközpontú versenyzési lehetőséget nyújtanak. Ezek deklarált célja, hogy cselekvő, ha kell a honfitársainkért áldozatra kész közösségek épüljenek. Nem csak a katonai jellegű, a honvédséget közvetlenül támogató aktivitásra kell gondolni. Az összefogás, együttes cselekvés szükséges lehet az élet bármely területén, a mindennapokban, de bármilyen bajban, például egy árvízi védekezés során is.
Milyen programokkal igyekeznek megnyerni a fiatalokat?
Az általános iskolásoknál nagy népszerűségnek örvend a Bátrak Ligája országos rendezvénysorozat, ahol gyakran határon túli magyar iskolák csapatai is versenyeznek. A Bátrak Ligájának feladatai, aktivitásai a mozgás, a közösség és a szülőföld szeretetét hivatottak növelni.
Az ügyességi erőpróbák mellett a szellemi feladványok honismereti felkészülést igényelnek, hiszen a hazaszeretetet és a szülőföld iránti érzelmi kötődést erősítik, illetve teszik tudatosabbá a Magyarországról megszerzett ismeretek. Középiskolás korban ugyanakkor már olyan fiatalokkal is találkozunk, akik elhivatottan érdeklődnek a katonai pálya iránt. Az ő számukra építettük fel az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő honvédelmi oktatást, kadétképzést.
Ez a honvédség előszobájának tekinthető?
A Magyar Honvédség utánpótlás-nevelésének fontos része, lényegi eleme a Honvéd Kadét Program. Az elmúlt pár év alatt közel száz középiskolával kötött megállapodást a magyar honvédség. A diákok haditechnikai ismereteket szerezhetnek, önvédelmi oktatásban részesülnek, küzdősportokat tanulnak, a foglalkozásokat kiváló szakemberek vezetik. Komoly eredmény és nagy öröm, hogy tehetséges, bátor fiataljaink vannak, akik a haza szolgálatára is készek. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka a legutóbbi, Stefánia Palotában rendezett Honvéd Kadét Konferencián óriási eredménynek nevezte, hogy ma már a Honvéd Kadét Programban közel háromezer diák vesz részt, amit lehetetlen lett volna elérni a programban dolgozó iskolák, tanárok, katonák nélkül. A vezérőrnagy arról is beszélt, hogy együttes munkával a programot a jövőben folytatják, fejlesztik A Honvéd Kadét Program közösséget kovácsol, tudást és többletképességet ad, amely által a jövő kihívásaival is szembe tudnak nézni, és az új típusú veszélyek közepette is helytállnak a fiatalok.
A jelenlegi létesítmények ki tudják elégíteni a növekvő igényeket?
A különböző projekteken és programokon túl legalább olyan lényeges, hogy számos településen a kormány döntésének köszönhetően Honvédelmi Sportközpontok létesülnek. Az idei évben öt ilyen épület átadását tervezik. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy terepe, intézménye lesz a hazájukért, közösségükért tenni kész fiataloknak, a honvédelmi sportok megismerésének, gyakorlásának, iskolája lesz az aktív, értelmes szabadidő eltöltésének, a hazafias oktatásnak és nevelésnek. A már épülő sportközpontok a közösségépítésnek, a hazafias és honvédelmi nevelésnek, a honvédségnek és a hazaszeretetnek lehetnek támaszai. A falak már állnak, a többi rajtunk múlik.
(forrás: magyarhirlap.hu)