2020. ápr. 09.

A személyes jó kapcsolat okán és az Európa Kapuja V4-Kína Egyesület közreműködésének köszönhetően több ezer védőmaszkot kaptunk Jiaxing város Xiuzhou kerületétől. Az arcmaszkok a kerületi felnőtt- és gyermek háziorvosokhoz, illetve minél szélesebb körben a lakossághoz fognak eljutni. Köszönjük nekik a segítséget!

Szép és példaértékű gesztus, amely mutatja, hogy mennyire fontos a bizalom kiépítése nem csak egyének és civil szervezetek, hanem kormányzati szervek és államok között is – mondta lapunknak Simicskó István, kiemelve: a magyar diplomácia mellett az olyan civil szervezetek, egyesületek kapcsolatépítésének is köszönhető, mint az Európa Kapuja V4-Kína Egyesület, hogy beérett a keleti nyitás politikája, s most, hogy bajban vagyunk, kínai barátaink segítettek. A kormánybiztos hozzátette, hogy Kínában valóban hídfőállásnak tekintik Magyarországot Európa felé, és a gesztus mellé kedves biztatás is társul: kínai és magyar zászlókkal, valamint hajrá Újbuda, hajrá Magyarország! feliratokkal is díszítették a csomagokat. A most megérkezett szállítmányban egyébként tízezer jó minőségű maszk van.

A kormánybiztos hozzátette: a távol-keleti kultúrák sajátja a másik tisztelete, ezért szezonális influenzában is automatikusan maszkot húznak az emberek, hogy másokat ne fertőzzenek meg, ha esetleg tünetmentes vírushordozók; most mi itt nyugaton is megtanuljuk, hogy ennek van jelentősége.

Mint elmondta, a maszkokat elsősorban az egészségügyi dolgozóknak, akik a koronavírus elleni küzdelem frontvonalában különösen nagy kockázatnak vannak kitéve munkájuk során; emellett a szintén kiemelten veszélyeztetett idősekre gondolnak, több idősotthonba is eljutnak vagy már eljutottak ezek a maszkok, de piacokon is osztogatják, hogyha már muszáj volt kimozdulniuk az otthonukból az élemedettebb korú polgároknak, ne legyenek teljesen védtelenek a vírussal szemben. Emellett iskoláknak is juttatnak a védőmaszkból, ahol az igazgatók és néhány pedagógus továbbra is bejárnak, hiszen azok a diákok, akik szüleinek nincs lehetősége otthonról dolgozni és a gyermekükre felügyelni, kislétszámú csoportokban még bejárnak az iskolákba, így a pedagógusok velük és a szülőkkel is érintkeznek. A lényeg, hogy oda kerüljenek a védőfelszerelések, ahol több a kontaktus – összegezte Simicskó.

A kapcsolat még 2012-ben indult Újbuda és Xiuzhou között, lényegében egy Budapesten felnőtt kínai hölgynek köszönhetően, aki Sanghajnak, Kína egyik óriási ipari központjának ebben a kerületében dolgozott – mondta lapunknak az Európa Kapuja V4-Kína Egyesület elnöke. Tóth Gábor hozzátette: ez remekül illeszkedett az akkor beinduló keleti nyitás politikájába, a kínaiak is pont ilyen középszintű kapcsolatokat kerestek, az egyesület pedig összekötötte Hoffman Tamás akkori polgármestert és a sanghaji kerületi vezetőket, ebbe kapcsolódott bele a távol-keleti kultúrák tisztelője, Simicskó István. A testvérkerületi együttműködés hét éven keresztül inkább csak formalitás volt, bár tervek voltak oktatási és egészségügyi együttműködésre is – fűzte hozzá az elnök, kiemelve, hogy ez most az első tényleges, kézzel fogható jele annak, hogy a kínaiak igenis komolyan gondolják az együttműködést.

Tóth hozzátette, a sanghajiak tényleg elsőbbségben részesítik a barátaikat. „Érdeklődtem, hogy tudnának-e küldeni még, de jelezték, hogy az a szabály, hogy csak testvérkerületeknek segítenek ilyenkor” – mondtam hozzátéve: Simicskó István részéről nagy segítség volt, hogy a kerület parlamenti képviselőjeként szintén komolyan vette a kínai kapcsolatokat, hiszen aki Kínával foglalkozik, tudja, hogy a kínaiak azt veszik komolyan, akire hosszú távon lehet számítani, ahol kiszámíthatóan stabil a vezetés és a kormányzat; és most is sokat számított, elsősorban a maszkok szétosztásának gyorsaságában, hogy a kerület képviselőjeként lehetett rá támaszkodni – fűzte hozzá az elnök. Ami a tágabb perspektívát illeti, Tóth szerint egy ilyen, kerületi szinten nagynak mondható gesztus is mutatja, milyen sokra mehetnének a Visegrádi Szövetség országai, ha összehangolt Kína-politikával fordulnának a Távol-Kelet felé.

(forrás: magyarhirlap.hu)