Újbuda

Idősek Világnapi Koncert


Két előadáson, több mint kétezer néző előtt zajlott az Idősek világnapja fő eseménye, Mága Zoltán hegedűművész koncertje, amelyen az Újbuda időseiért címeket is átadták. Újbudán hagyomány, hogy az Idősek világnapja alkalmából olyan eseményeket tartanak, ahol a kerület vezetői kifejezik hálájukat az idősebbeknek, akik tudásukkal és tapasztalataikkal formálják a társadalmat.

Olvasson tovább!

Megvalósul a Gyermek Egészségügyi Központ Újbudán


Kétmilliárd forintból valósul meg az Újbudai Gyermek Egészségügyi Központ és Egynapos Sebészet. Mérföldkő a mostani fejlesztés Újbuda egészségügyi ellátásában. A Szent Imre Kórház újabb fejlesztéseken és bővítéseken esik át, a Sportkórház is a kerületben talált otthonra, valamint a Szuperkórház is itt fog megvalósulni, amely szintén az egészségügyi ellátás színvonalát fogja növelni.

Olvasson tovább!

Egészségpart rendezvény a Feneketlen-tónál


Idén harmadik alkalommal került megrendezésre az EgészségPart címet viselő rendezvény. Számos sportprogramon, szűrővizsgálaton vehettek részt az érdeklődők. A rendezvény célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az egészséges életmódra, a prevencióra, illetve a mozgás hasznosságára. 

Olvasson tovább!

Válassz Sportot Újbudán


Hetedik éve sikeresen zajlik az önkormányzat által szervezett rendezvény, melynek fő célja, hogy a gyerekek rátaláljanak az őket leginkább érdeklő sportágakra és megismerkedjenek az azokat képviselő egyesületekkel. A sátrakban, színpadokon egész nap bemutatókkal és foglalkozásokkal várják az érdeklődőket, akiknek a száma már idén is biztosan eléri a tízezret.

Olvasson tovább!

Őrmező ünnepe a Költők parkjában


Idén 17. alkalommal került megrendezésre Őrmező Ünnepe. A Költők parkjában már hagyomány a főzőverseny, ahol idén 9 csapat ételeit kóstolhatta meg a zsűri. Míg a felnőttek a bográcsok körül ügyeskedtek, addig a gyerekek az ugrálóvárat, a kézműves foglalkozásokat, az ügyességi játékokat próbálhatták ki. A nap végén ajándékokat adtunk át a nyertes csapatoknak, majd a BON BON együttes koncertjét hallgathattuk meg. Úgy gondolom, a nap végére valamennyien élményekkel gazdagon térhettünk haza.

Olvasson tovább!
1     2     3     4     5     6     7     8     9     10     11     12     13     14     15     16     17     18     19     20     21     22     23     24     25     26     27     28     29     30     31     32     33     34     35     36     37     38     39     40     41     42     43     44     45     46     47     48