2020. ápr. 22.

Most a legszélesebb körű összefogásra van szükség, így az is fontos lenne, hogy az emberek a politikai pártok között is egységet érezzenek. A különleges jogrendekről és a koronavírus elleni védekezésről is beszélgettünk.

– Diktatúrát kiáltott az ellenzék a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény kapcsán. Ön volt a honvédelmi miniszter, amikor 2016-ban, az alaptörvény módosításakor a különleges jogrendre vonatkozó szabályozás kiegészült a terrorveszélyhelyzet kategóriájával. Mit kell tudni a különleges jogrendekről?

Az emberek joggal várják az államtól, legyen szó akár katonai természetű veszélyről, terrortámadásról, ipari katasztrófáról, akár világjárványról, hogy tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket az egészségük, az életük védelme érdekében. Az alaptörvényünk széles körben nevesíti a megszokottól, a békeidőszaktól eltérő helyzeteket. Egészen pontosan hat esetkört határoz meg: rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet, váratlan támadás esete, veszélyhelyzet, illetve valóban, javaslatomra 2016-ban került be az alkotmányba, a terrorveszélyhelyzet, terrortámadás esete. Ami szerintem a legfontosabb elvárás ilyen helyzetben, az a cselekvőképesség, illetve a szükségesség és arányosság alapelve. Az ellenzék ez utóbbi mögé bújva próbálta meg támadni a kormány előterjesztését, ám ha valaki elolvassa, világosan kitűnik belőle: a szükséges mértékig és ideig biztosítja, hogy a kabinet megtehesse azokat a védelmi intézkedéseket, amelyeket jogosan várnak el az emberek. Egy demokratikus jogállamban, egy európai uniós tagországban nem is nagyon értelmezhető az a felvetés, hogy itt egyfajta autokrácia jönne létre a veszélyhelyzetre hivatkozva, mint ahogy a magyar jogrendszer szerint nincs mód arra sem – ilyen abszurd kérdés is elhangzott a parlamentben –, hogy a járvány után, például a gazdasági helyzet javítása érdekében, meghosszabbítsa a kormány a veszélyhelyzetet. A katasztrófavédelmi törvény részletesen szabályozza, hogy a veszélyhelyzetnek milyen okai lehetnek, és milyen intézkedéseket lehet meghozni.

– Az ellenzéknek mégis fontosabbak voltak a politikai érdekei, mint az emberek egészsége…

Szerintem hiba volt a részükről, hogy március 23-án nem szavazták meg a házszabálytól való eltérést, amihez ugye négyötödös támogatás kellett volna, így egy hetet csúsztunk, holott ilyenkor gyors döntések szükségesek, minden egyes nap sokat számít. Ám a kormánypárti többségnek köszönhetően végül elfogadhattuk a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt.

– És idejében léptünk?

A kormány az elsők között hozta meg a szükséges intézkedéseket, hiszen például a vírus megjelenését követő hetedik napon elrendelte a veszélyhelyzetet, ami szerintem egyedülálló gyorsaság, és ugyanez igaz volt a rendezvények betiltásától a szórakozóhelyek bezárásán át az iskolalátogatás tilalmáig a többi döntésre is. Magyarország tehát eddig jól vizsgázott. Sajnos egyáltalán nem zárható ki, hogy a következő években-évtizedekben lehetnek még ilyen típusú járványok a világban; fontosnak tartom, hogy ebből a mostani helyzetből levonjuk a szükséges tanulságokat itt, Európában.

– Múlt héten a miniszterelnök bejelentette a gazdaságvédelmi akcióterv második szakaszának lépéseit. Mennyire viselheti meg hazánkat a mostani válság?

Ez a válság valamennyi országot komoly próbatétel elé állítja. A magyar kormány számos nehézséggel nézett szembe az elmúlt tíz évben, és mindig sikeresen küzdötte le a bajokat. Egy válság egyben lehetőség is új célok megfogalmazására, új lehetőségek keresésére. Biztos vagyok benne, hogy az akcióterv végrehajtása orvosolni fogja a gazdaság szereplőinek nehézségeit.

– Bár ez elsődlegesen az önkormányzat feladata, egyéni országgyűlési képviselőként hogyan tudja segíteni a választókerületében élőket

Az elsők között indítottuk el önkéntes segítségnyújtási programunkat idősebb, illetve rászoruló polgártársaink számára, hiszen a fertőzés terjedésének lassításához elengedhetetlen az emberek közötti személyes kontaktusok csökkentése és a szükséges védekezőeszközök biztosítása. Például alapvető élelmiszereket szerzünk be – csapatom tagjaihoz hasonlóan magam is járok a piacra –, és szállítunk házhoz, kiváltjuk a gyógyszereket, vagy éppen feladjuk a postai csekkeket. Meghirdettünk egy olyan lehetőséget is, hogy aki szívesen bekapcsolódna a maszkok varrásába, azoknak mi viszünk ehhez anyagot és felkötőgumit, majd az elkészült maszkokat el is juttatjuk a többi kerületi polgárhoz. Emellett nagyon fontos a kerületi egészségügyi dolgozók munkájának támogatása is, akik a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak, hiszen a betegek gyógyítása során ők óhatatlanul közvetlen kapcsolatba kerülnek a kórral. Hálásnak kell lennünk azoknak az embereknek, akik a saját egészségüket kockáztatják mások érdekében, de a köszönet mellett mindent meg kell tennünk azért, hogy ez a kockázat minél kisebb legyen. Éppen ezért felvettük a kapcsolatot Újbuda kínai testvérvárosával, Hsziucsouval (Xiuzhou) is.

– Tőlük milyen formában érkezett segítség?

A barátság okán több ezer maszkot kaptunk; természetesen szétosztottuk a kerületi alapellátásban dolgozók részére. Mindenkinek érdekében áll, hogy orvosaink, ápolóink a lehető legbiztonságosabb körülmények között, a legjobb védőfelszereléssel láthassák el feladatukat. Csókay András világhírű idegsebész mondta egyszer, hogy „az orvos csak kezel, míg a Jóisten gyógyít”. Nekünk, polgároknak igyekeznünk kell tehát fizikai és lelki értelemben is erősnek maradni. Az otthon maradás megfogadásával és imádsággal, meditációval sokat tehetünk a baj megelőzéséért. Bár ilyen helyzetekben nagy a felelőssége az önkormányzatoknak és a polgármesternek, lényegesnek tartom, hogy a magam eszközeivel, lehetőségeivel én is segítsek az Újbudán élőknek. Jó érzés látni, hogy ebben a helyzetben milyen sokan mozdulnak meg. Most a legszélesebb körű összefogásra van szükség, így az is fontos lenne, hogy az emberek a politikai pártok között is egységet érezzenek. Úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kell tennie a tőle telhetőt, hogy gátat vessünk a járványnak. Felelős állampolgárként követnünk kell a köz érdekében meghozott kormányzati útmutatásokat, hiszen azok a magunk, a családunk és embertársaink biztonságát szolgálják.

(forrás: demokrata.hu)