2020. okt. 29.

Ünnepélyes keretek között adtuk át Szabolcsban azt az orvosi ellátást és hivatali ügyintézést biztosító épületegyüttest, amely a Magyar Falu Program, valamint a TOP pályázat keretében 58 millió forintból valósult meg. Szabolcs Község, köszönhetően a megvalósult beruházásoknak egy vonzó település, lélekszáma folyamatosan növekszik. Ez is mutatja, hogy a magyar vidéknek megtartó ereje van, ehhez nagy mértékben hozzájárul a Magyar Falu Program és a Falusi CSOK, melyekkel a kormány a vidék fejlődését támogatja.

– Különleges nap ez a számunkra – mondta beszédében Csegei László, Szabolcs polgármestere. – Nekünk, helyieknek ünnep. Volt eddig is olyan épületünk, ahol rendelt a háziorvos, és volt olyan is, ahol intézni lehetett a hivatali ügyeket. Az itt élő 367 ember azonban most olyan épületet kapott, ahol méltó körülmények között lehet gyógyulni és a kisebb-nagyobb ügyekben eljárni.

Nem mindegy, hogy a több mint ezer éves településünk milyen arcát mutatja a helyieknek és az ide látogató turistáknak. Az elmúlt öt évben elindultunk azon az úton, amely méltó Szabolcs hírnevéhez. Megújult a főutunk, kerékpárbaráttá alakítottuk a falut, az óvoda megszépült, megoldottuk a csapadékvíz elvezetését is. A hajókikötőnkbe érkező látogatóknak olyan településképet és olyan műemlékeket mutatunk, hogy nem csupán elégedetten, élményekkel feltöltődve távoznak Szabolcsból, de hírét is viszik a településünknek.

Csegei László elmondta, hogy a Magyar Falu program keretében megvalósult, 58 millió forintos beruházás során a több mint száz éves ház korszerű hőszigetelést, új nyílászárókat kapott, napelem szolgáltatja az áramot, az egész intézmény akadálymentes.

Nagyon fontos alkalom ez a szabolcsiak életében – emelte ki dr. Vinnai Győző. – Ahogy Hamvas Béla fogalmazott egykor, a hétköznapok megélése az egyéneké, az ünnep azonban mindig a közösségben kap értelmet, csak másokkal együtt értelmezhető.

A vidék fejlesztése nélkül elképzelhetetlen a 21. századi Magyarország. Látom, öt év alatt honnan indult és mennyit lépett előre a település, és a fejlesztéseknek még nincs végük. Hamarosan a földvárnál megépülhet egy korszerű látogatóközpont. A nyaralóhajók kikötője is hatalmas lehetőség a szabolcsiak életében. A jövőben nagy az esély rá, hogy Rakamaztól Nagyhalászig tovább épüljön a régió kerékpárút-hálózata és dolgozunk azon, hogy Szabolcs méltó legyen régi önmagához és a település megkaphassa a Történelmi emlékhely címet.

Mindig öröm, ha szűkebb pátriámba térhetek vissza és figyelhetem a régió gyarapodását – fogalmazott dr. Simicskó István. – Szükség van a kistelepülések erősödésére. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy a magunk erejéhez, tehetségéhez mérten hozzájáruljunk az ország építéséhez. Ez az épület ennek a példája: a szándék, a hit és az akarat ereje tovább gazdagította Szabolcsot.

Szeretnénk, ha már november közepétől itt tudnánk fogadni a betegeket – mondta dr. Bagoly Albert háziorvos, aki Timárban és Szabolcsban is rendel. – Ég és föld a jelenlegi és az új rendelő közötti különbség a berendezésben és a felszereltségben is. Ide méltó helyre jöhetnek majd gyógyulni a szabolcsiak.

– Ugyan viszonylag kevesen élnek a faluban, azoknak is a többsége már idős – teszi hozzá Lakatos Mihályné. – Csak most, az átadáson jártam először a rendelőben, de azt már látom, ide szívesebben jönnek majd a betegek. Ráfért már Szabolcsra, hogy ilyen rendelője, polgármesteri hivatala és könyvtára legyen. A településünk egyre élhetőbbé válik, szemmel látható a fejlődés.

(forrás: szon.hu)