2020. dec. 18.
A 2020-as évben a koronavírus-járvány kihívások elé állította az egész országot, de a magyar egészségügy hősiesen helytáll. Köszönjük az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját! Az őszi ülésszak legfontosabb feladata az volt, hogy a járvány elleni védekezéshez minden rendelkezésre álljon. Amíg Magyarországon családvédelmi és gazdaságvédelmi akciótervvel védjük a magyar embereket, addig Brüsszelben migrációs akciótervet készítenek, ami 34 millió migráns betelepítéséről szól.

Együtt újra sikerülni fog, Magyarország le fogja győzni a koronavírus-járvány második hullámát is – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője szerdán, a parlamenti ülésszak végén tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Kocsis Máté úgy fogalmazott: nagy szükség lett volna a politikai összefogásra is a vírus elleni harcban, de a baloldali képviselőkre nem lehetett számítani sem a veszélyhelyzet meghosszabbításánál, sem a koronavírus-törvény megszavazásánál, ráadásul külföldön hamis híreket terjesztettek a magyarországi helyzetről, támadták az egészségügyben dolgozókat, kamuvideókat készítettek, nem mondtak igazat a védőfelszerelésekről, a lélegeztetőgépekről, most pedig éppen a vakcina ellen hergelik a közvéleményt.

A kormánypárti többség azonban minden szükséges felhatalmazást megadott az Országgyűlésben a kormánynak a járvány elleni eredményes védekezéshez – hangsúlyozta a fideszes politikus.

Jelezte, a járványügyi szabályok miatt nagyon nehéz karácsony vár az emberekre, de bíznak abban, hogy mindenki a járványból való kilábalás közös szándékával fogadja el a szabályokat.

Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy a védőoltás napról napra közelebb kerül.

A frakcióvezető idézte a 2020-as parlamenti statisztikát is, amely szerint idén a plenáris viták időtartama 590 óra, a bizottsági üléseké pedig 350 óra volt, az őszi ülésszak plenáris és bizottsági ülésein együttesen pedig mintegy ezer szavazás történt. Idén a napirend előtti felszólalások száma 400, a napirend utániaké 300 volt. Elhangzott továbbá 600 azonnali kérdés, a kormány pedig 4300 írásbeli kérdést válaszolt meg. Ezek a számok nem arra engednek következtetni, hogy a parlament ne működött volna – fűzte hozzá.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: a legfontosabb az volt, hogy a járvány elleni védekezésnek meglegyen a jogi alapja, amelyet a kormánypárti képviselőcsoportok biztosítottak a kabinetnek az Országgyűlésben, a baloldalra azonban ebben sem lehetett számítani.

Hangoztatta azt is, hogy a magyar egészségügy hősiesen áll helyt.

A kereszténydemokrata politikus 2020-at a kihívások évének nevezte, különösen tekintettel a járványra, de jelezte, hogy az EU-ban is komoly viták dúlnak még most is, például a migrációról. Brüsszel migrációs akcióterve 34 millió migráns betelepítéséről szól – jegyezte meg.

A közelmúlt uniós vitáiban értékelése szerint Magyarország győzött, de nemcsak Brüsszelben győzött, hanem itthon is, eredményes volt a küzdelem a járvány első hullámában, és mindent megtesznek, hogy a koronavírus elleni vakcina mielőbb megérkezzen.

A sajtótájékoztatón mindkét frakcióvezető köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak az áldozatos munkájukért.

Az újságírói kérdések között a Pest megyei egyéni országgyűlési választókerületek átszabásának ügyében Kocsis Máté azt mondta: amíg nincs teljes politikai konszenzus, addig nem szabad elfogadni a módosítást. A Pest megyei választókerületekre vonatkozó választási irodai ajánlás csak részben oldja meg a problémát, mert az ország más területein – például Tolna megyében – is lenne szükség változtatásra – közölte. Ezért azt tartották helyesnek, hogy inkább nem nyúlnak a választási körzetekhez – tette hozzá, megjegyezve: volt már olyan – 16 éven keresztül -, hogy alkotmánybírósági döntés ellenére sem módosítottak körzethatárokat.

A 2022-es parlamenti választáson pontosan úgy néz majd ki minden választókerület, mint 2018-ban – erősítette meg, hozzáfűzve: jelenleg a választópolgárok számában az eltérés nem szignifikáns.

A „kamupártokra” vonatkozó kérdésre azt felelte: a választási szabályok mostani módosítása olyannyira megnehezíti a „kamupártok” indulását, hogy gyakorlatilag „kiirtja” a „bizniszjelleget”.

A radioaktív hulladék kezelését érintő javaslatra a szerdai határozathozatalokon nemmel szavazó fideszes képviselőkkel kapcsolatban azt közölte: technikai baki történt.

A Szájer-ügyre a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált: a politikai közösségük álláspontját Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök világosan elmondta.

Megjegyezte ugyanakkor: a baloldalon nem látja, hogy például a kispesti önkormányzati képviselő Lackner Csabát vagy a „zsidózása” miatt Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert lemondásra szólítanák fel.

A Fidesznél van következménye a tetteknek, a baloldalon nincs, ez az óriási különbség a két oldal között – húzta alá.

Kocsis Máté szerint Baranyi Krisztinának távoznia kell a közéletből. Az ügyben Simicskó István hozzátette: megdöbbentők az ilyen szavak, Baranyi Krisztina kijelentése vállalhatatlan, mélyen elítéli, fontos lenne a bocsánatkérés, ha nem, akkor pedig adott esetben a lemondás, de a baloldalon a következmények mindig elmaradnak.

Hadházy Ákos hagyja békén az egészségügyi dolgozókat! – szólította fel a Fidesz frakcióvezetője a független országgyűlési képviselőt, aki megpróbált bejutni a szekszárdi kórházi koronavírus-osztályára.

Azzal kapcsolatban, hogy Selmeczi Gabriella fideszes képviselőt egy német rendszámú luxusautóval látták, Kocsis Máté azt mondta: Selmeczi Gabriella nem leparkolt, hanem félreállt – lehet, hogy ezt szabálytalanul tette -, amíg beírt egy címet a GPS-be, a férje pedig jómódú üzletember, övé az autó, amely azért német rendszámú, mert egy német cégtől lízingelik.

Arra a kérdésre, hogy 2021-ben is elvonják-e a párttámogatások felét, azt felelte: szeretné, ha ezt a döntést a jövő évre vonatkozóan is mielőbb meghoznák, de erről még nem határoztak. Szerinte amikor mindenkinek többletterhet jelent a járvány, a pártoknak elöl kell menniük a teherviselésben.

Arra a felvetésre, hogy a koronavírus elleni oltáshoz muszáj-e regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu oldalon, Simicskó István azt válaszolta: tudomása szerint nem muszáj, de mindenképpen jó megtenni.

(forrás: demokrata.hu)